Székesfehérvár, avagy Alec kalandja az alternatív univerzumban

  Az Alba Plaza pont ugyanolyan szürkén és igénytelenül nőtt ki a betonból Székesfehérvár szívében, mint egy illetve kettő évvel ezelőtt. Mégis habozás nélkül Székesfehérvár mellett döntöttem a találkozót illetően az eladóval. Lakóautónak jóindulattal nevezhető furgonomba kellett egy tömítést cserélni, és az eladó megadott pár város lehetőséget ahol találkozhatunk. A furgon nem volt olyan régi – csak 20 éves- hogy ne lehetett volna kapni máshol is alkatrészt, de másért is jöttem az eladóhoz. Ütésálló tartályok illetve, álcázott ütésálló tartályok némi benzincsempészethez… Nem, nem akarok semmit felgyújtani, sem vagyok köztörvényes’, csupán Európa-körutamat szeretném olcsóból’ megúszni. A benzin ugyanis drága.

A találkozó 4-kor lett volna, és előtte még megebédeltem, s megmosakodtam a plázában, illetve a benzinkúton – rendes lakóautóban van fürdő, de az enyém nem rendes hanem jópofa – és vettem pár színes köves fülbevalót; melynek jelentése: ezeket az országokat bejártam már. Forró nyár volt, s már nem éreztem a zuhanyzás frissességét fél óra múlva, de sms-t kaptam. „Előbb odaérek”

 Nos, ennek örömére az Alba Plaza mögötti utcában megálltam rágyújtani, furgonom a parkolóban nyitott ajtókkal, szívja csak magába a fehérvári szürke levegőt, ha nem is a legjobb, de nosztalgiát ébresztett bennem ez a város mindig. Az eladó sehol sem volt, viszont a szemközt álló üres kastély előtt állt egy fiatal férfi, aki időnként rámpillantott zavartan, majd elkapva tekintetét mintha figyelt volna valamit. Na ha ez valami vámtiszt, és a csempészbenzin miatt figyel, akkor bajba leszek…. De mióta lehet egy vámtiszt össze-vissza tetoválva mindenféle jelekkel a nyakán, kézfején, stb. Meg várjunk csak, mi az a hátán? Íjak? Telefonját nyomkodta, de mintha nem működött volna, tanácstalan arckifejezéssel sóhajtott. Nem tűnik vámtisztnek. Azt hiszem. Hátha látta a másik furgont, ha már itt ácsorog ő is…

„Hello, nem láttál egy szürke Mercedes Sprintert elmenni erre, vagy arra vagy megállni, ilyesmi? – kérdeztem…először magyarul, majd angolul.

„Nem, egyáltalán nem.” – vágta rá mindenfelé nézelődve, kissé ellenségesen. Vállat vontam és visszaindultam telefonnal a kezemben, majd utánamszólt – Várj….figyelj, azt hiszem eltévedtem…ez a szar GPS nem működik, és…. telefonálni sem tudok….”

„Tessék, próbálj telefonálni erről.” – adtam oda neki mobilom.

„Magnus, vedd fel…. *kicseng….cseng….ezen a számon előfizető nem kapcsolható* - Ezt nem hiszem el! Először még ki sem csengett… - bosszankodott tanácstalanul.

„Ez fura. Ha nem lenne előfizető a számon, akkor ki sem csengene, ilyen hirtelen meg nem szűnik meg egy telefonszám. Hol lakik ez a Magnus akit hívsz, talán Oceánia, hogy nem jó a vétel?” – kérdeztem.

„New York. Jól sejtem, hogy most onnan elég messze vagyok?” – kérdezte a srác komolyságot erőltetve magára.

„Mondhatni. Székesfehérvár, Magyarország, Európa. Hogy kerültél ide? Ha nem tudod, megkereshetnénk az amerikai konzulátust, vagy egy repteret…”

„Ezzel nem is lenne baj, hogy Európában vagyunk, meg tudnánk oldani, de senkit sem tudok elérni.”

*csörrrrrrr*

„Halló, Magnus te vagy az?” – vette fel a telefonomat az idegen.

„Hello, elnézést egy barátom várt egy hívást…. itt vagyok a Plaza mögött… Megyek.” – vettem el új ismerősöm fülétől a telefonom és beszéltem az eladómmal. – Figyelj az a helyzet, hogy nekem van itt egy autóalkatrész, amiért jöttem, ha eljössz velem, vagy megvársz, akkor utána próbálok segíteni elérni a barátaid, oké?”

„Én itt maradok, nem szükséges visszajönnöd, megoldom…” – felelte a srác.

„Te tudod, de visszanézek még az üzlet után, én most tényleg ráérek, csak utazgatok.” – feleltem, majd leléptem.

Az hogy lőfegyver volt az eladóm csípőjén nem zavart, ugyanis nálam is volt, egy gázpisztoly. Na jó nem éles, de még ha nem is tisztes állampolgárral álltam szemben, nem volt veszélyes rám nézve. Ismeretlen ismerősöm viszont – mint utóbb kiderült – távolról figyelte az eseményeket. Mégiscsak valamiféle ellenőr lenne? Nem úgy tűnik. Akkor is olcsóbb a benzin Bulgáriában…

„Szóval nem tudod, hogy kerültél ide? Amúgy Alíz vagyok.” – kérdeztem.

„Nem igazán. Alec Lightwood.” – mutatkozott be ő is. – Nem észleltél a környezetedben valami furcsát mostanában?” – tapogatózott.

„Mire gondolsz?” – kérdeztem, de válasz nem érkezett – Nos, nekem nincs „környezetem” én utazom. Afrikában állítólag zombivírus terjed, de nemsokára megállítják. Itt kormányváltás lesz, fél évvel a választások után, ami elég meglepő, de nem tudom mire gondolsz.”

„Zombivírus? Hát nem ilyenre gondoltam, de azt…Afrikában nemrég számolták fel úgy tudom. Bár nem foglalkozom túl sokat efféle problémákkal. Viszont nekem sürgősen haza kell jutnom, elérnem a barátaim, hatalmas veszéllyel állunk szemben.”

„Mi lehet hatalmasabb veszély a zombivírusnál? Katona vagy?” – kérdeztem.

„Úgy is mondhatjuk. Csak ezek alvilági erők.” – felelte, és láttam nem viccel, de nem tudtam hova tenni ezt a kijelentését.

„Nézd, telefont, szélessávú internetet tudok a rendelkezésedre bocsátani, viszont keresnünk kell egy elektromos töltőállomást. Nekem meg áram kell a kütyüimhez. Jössz velem?”

„Csak így beengedsz a járművedbe, azt sem tudod ki vagyok?” – kérdezte kétkedve.

„Nem tűnsz szélhámosnak….mondjuk ezt az alvilági dolgot kicsit hogy is mondjam nem értem….”

„Nézd, én egy nagyobb démon nyomában voltam amikor egyszercsak itt kötöttem ki, és szükségük van rám hogy legyőzzük. Attól tartok ez a világ nem…az én világom. Talán az alternatív világban vagyok.” - 

„Na még jobb. Démon, meg alternatív valóság. Hadd szálljak most ki tankolni. Nem sokat, csak amennyi Bulgáriáig elég.” – szóltam.

„Azt hiszem rájöttem. Ez nem az én világom, itt nincs mágia. Viszont az én világomban van, és vissza kell jutnom.” – szólt, miután kifizettem a benzint és visszaszálltam a kocsiba. – Egy valamit találtam, ami talán segíthet.”

„És mi az?”

„Egy tükör….de mintha térképként szolgálna. Nézd…” – vetített egy térképet egy kis tükörből a padlóra.”

„Ez eléggé…mágikusan néz ki azért…” – állapítottam meg, és kezdtem elhinni, hogy talán nem mese, amiről beszél. – Alec, nézzük ezt meg jobban kicsit arrébb.” – Elhajtottam a furgonnal.

„Mi akar ez lenni? Azon kívül, hogy térkép? Hogy?...”

„Egysszer láttam ilyet Magnusnál. Nem figyeltem meg jobban, de a tükörbe zárja el az emlékképeket, és az alapján térképet rajzol. Ez Portugália! Itt reggeliztünk egyszer.”  - csillant fel a szeme először.

„Ki ez a Magnus, és miért ismeri jobban Portugáliát, mint én?”

„Boszorkánymester….khm….és jobban ismer mindent, mint te vagy én.” – mondta Alec kissé frusztráltan.

„Ühüm…Szóval oda kéne eljutnod?”

„Igen, de most már tudom legalább, köszönöm a segítséget!” – indult az ajtó felé.

„Hé, biztos? Van autód itt? Pénzed? Hogy mész oda? Valameddig elvihetlek, Spanyolországba tartok épp. Onnan közel van Portugália, ott kiteszlek és közelebb vagy.”

„Tényleg arra mész? – lepődött meg -  Van pénzem, de nem tudom, az itt érvényes-e.” – vett elő egy pár köteg amerikai dollárt.

„Ez…sima amcsi dollár, csak kell egy pénzváltó. Ha állod a benzin felét, akkor bárhova…”

„Nem kérdés, állom az egészet, nekem van elég ebből, de biztos vagy benne, hogy itt érvényes?”

A pénzváltóban az UV-ellenőrző készülék először elfogadta a bankjegyeket, majd elromlott. Ennek ellenére a pénzváltós hölgy véghezvitte a tranzakciót, majd sietősen telefonált.

„Van euród, forintod, levád, fontod, de jobb ha ide nem jövünk többet, gyanús volt a pénz, nem tudom milyen sugárzás volt benne, de kicsinálta a gépét.” – magyaráztam.

„Hát akkor nem jövünk ide többet.” – számolt le jóval több levát, mint a benzinpénz Bulgáriába Portugáliáig, és adta a kezembe.

„Alec ne adj ennyit, nem kerül ennyibe az út egésze sem, a fele.” – szóltam.

„Mondtam hogy nekem van, és ne ezzel kelljen szarakodni, ha akcióra kerülne sor. Nem számít most ez fogd fel.” – szólt.

„Oké, de milyen akció? Én nem vagyok katona.”

„Megoldom én. Nézzük inkább az útvonaltervet. Megegyezik a mi világunkkal, vagy eltér?” – nézte a GPS-em.

„Hm. Megegyezik? Vagy mi?” – kérdeztem.

„Nagyjából. Talán ez a hegy… nincs itt. Semmi lényeges, mehetsz erre.”

„Megyek is. Akkor most Portugália a cél?”

„Igen, minnél előbb.” – közölte.

„Hmm….Tudsz vezetni?”

„Máris elfáradtál?”

„Nah! Még nem de el fogok. Én alapból nem sietek, ezt te értsd meg.”

„Vezetek én.” – felelte, majd helyet cseréltünk. Még senki sem vezette rajtam kívül amióta vele megyek.

„Ne rántsd fel a kuplungot úgy mint egy állat, és az ablaktörlő is elég érzékeny, a váltónál meg a hármas…”

„Megoldom, ne aggódj.”

„De én vigyázok rá, mert nem mai darab, szóval….”

„Nem szoktam úgy váltani, mint egy „állat” rendben?” – nézett rám szinte sértődőtten, s kezdte egész szépen vezetni a kis dögömet.

„Németország hosszú lesz.” – hagytam meg beleegyezve. – Tudok segíteni valamit a keresésben még?”

„A tükröt figyeld, hátha mutat valamit.” – szólt – „Aludj, éjszaka van, én vezetek, biztos fáradt vagy.”

„Nem fog Magnus haragudni, hogy a tükörrel alszom?” – fogtam a kis türköt kezemben, ahogy kiságyba feküdtem. – Válasz nem érkezett, csak mogorva fújtatás, s egy mondat.

„Aludj, de azért legyél készenlétben.”

Portugália napfényes volt, és a tükör érkezésünk után azonnal vezetni kezdett fényével.

„Van még 260 liter benzin, ha arról lenne szó, mit mutat a tükör hova kell menni?” – kérdeztem, látva hogy Alec nézi a tükröt és szemöldökét ráncolja. – Mondj már va…”

„Csss!” – szólt rám, majd közelebb állt. A tükörben megjelent egy arc. Egy férfi arc, macskaszemekkel, és nem túl evilági tekintettel. A sminkje mondjuk evilági is lehetett volna, mindenesetre megnyerő és intelligens tekintete volt.

„Alexander, ne akarj onnan elmenni ahol vagy most. Nem véletlen küldtelek át a párhuzamos univerzumba. Téged keresnek. Jace nálunk van ugyan, de valamilyen módon kapcsolatba tud lépni vele a Végzet Démonai csoport, és a parabatai rúnán keresztül megtalálhatnának. Ezért kell most ott rejtőznöd.”

„Nem Magnus, nekem harcolnom ott kell lennem ha Jace bajban van, harcolnom kell! Azonnal vigyél vissza!” – horkant fel a fiú.

„Kérlek nyugodj meg és figyelj, nem véletlenül téged akarnak. Van nálad valami. Egy rúna. Nem ismered ezt a rúnát, és senki sem, de ez aktiválhatja a Kaput, amivel megnyílik a Pokol Küszöbje. Az ahol azok tanyáznak, akik sem meghalni nem tudtak, de félig démonná váltak, és most mindet szabadjára engedhetik ezáltal, ezért kell elrejtőznöd. Nem beszélhetünk sokáig, de a tükör el fog vezetni a következő ereklyémhez, ami utat mutat mit tegyél.” – magyarázta a varázsos alak.

„Veled szeretnék lenni. De rendben, értem.” – felelte Alec.

„Én is Alexander, de ez most így a legbiztosabb.” – felelte Magnus, majd tűnt el a tükörből a képe.

„Hát ő a te Magnusod. – néztem lenyűgözve – Nem akarok butaságot kérdezni, de mágus?” – kérdeztem.

„Boszorkánymester pontosabban.” – bólintott s gondolkodott el.

„Nos, akkor figyelnünk kell a tükröt, addig nem mehetsz vissza, amíg az az ottani dolog el nem…”

„Ne mondd meg te is, hogy mit tegyek, azt se tudod milyen súllyal bírnak ezek a dolgok!” – szólt rám, majd sétált ki a raktárhelyiségből, ahova a tükör vezetett.

Nyilván nem tudom, és nyilván nem vagyok sok segítségére, sőt talán egyáltalán nem…

„Alec figyelj, én tényleg nem tudom miket jelentenek ezek a dolgok, sejtem hogy súlyosak, de itt teljesen más veszélyek vannak, így nem hiszem hogy segíteni tudnék, szerettem volna, de úgy látom nem tudok…” – indultam el furgonomból Alec kabátjával és a pénzzel amit adott, kezemben felé sétálva.

„Nézd, nekem elég nagy felelősségem van otthon, és eléggé kiakaszt hogy egy másik világba kerültem, sajnálom amiket mondtam. Segítettél, és…” – nézett zavartan, s úgy éreztem azt akarja mondani, hogy szüksége van még a segítségemre, de nehezére esik kimondani…

„És?” – kérdeztem megtörve az empátiára alkalmas pillanatot, nem volt túl sok önbizalmam ilyen játszmákhoz, inkább a tárgyilagosságot követtem.

„…és szükségem lenne a segítségedre, és én is ugyanúgy segítek amiben tudok.” – felelte.

„Rendben, kezet rá.” – nyújtottam kezet – Szokás nálatok kezet fogni?”

„Minek nézel te engem?” – sóhajtott a kézfogás után.

„Kéne valami élelem nem? Kereshetnénk egy éttermet meg boltot.” – szólt nemsoká Alec és beült a volánhoz.

„Ez… nem rossz ötlet, de…

„Mi a baj? Nem vezetem rosszul, vagy mégis?” – kérdezte érdeklődve.

„Nem, de szeretem én vezetni. Gondolom, most le akarod magad foglalni valamivel, tenni akarsz valamit, ezért jó a volánnál ülni oké, de a következő körnél kérem vissza. Meg amúgy is ha ránktámadnak valami démonok, te tudsz harcolni.” – feleltem.

„Áh, itt nem támadnak ránk.” – mondta szinte szomorúan – Figyeld a tükröt jó? Ismersz itt valamit, hova menjünk?” – kérdezte.

„Nem. Spanyolországban van pár célom, itt nem néztem utána. Tudod mit? Menjél valamerre és ami tetszik megállunk enni. Én meg nézem a tükröt hátha jelez Magnus.” – feleltem.

Az út kellemes volt, hűs szellő fújt be a lenyitott furgonablakon, a nyári éjszakában. Kicsit hosszú volt az út, mire eljutottunk egy nyitott éjjel-nappali étteremhez, ami nem túl meglepő módon egy gyros-os volt.

„Mindig a gyrosnál köt ki az ember éjjel. Mondjuk szeretem. Te?” – kérdeztem.

„Ritkán eszem, bár volt egy ami ízlett, Albániában egy kis utcában Magnussal… Milyet kérsz?” – állt az eladóhoz Alec.

„Minden mehet bele.” – feleltem, mire rámnézett elkerekedett számonkérő szemekkel.

„Nálatok mit jelent a „minden”?

„Tuti nem azt mint nálatok, rendelj.” – szóltam.

„Mit jelent nálatok a „minden” a gyrosba?” – kérdeztem már teli pofával.

„Tündérvér, vámpírméreg, farkascsont, démonhús.” – felelte.

„Szarul hangzik. Nálunk csípős, hagyma….”

„Veszem észre a hagymát nem szeretem….” – tette ki a hagymát gyrosából.

„Te meg Magnus házasok vagytok? Nálatok engedélyezik a melegházasságot?” – kérdeztem, mire majdnem kiköpte a gyrosát hagyma nélkül is. – Ne haragudj a kérdésért, de nagyon érdekel, mert itt nehéz kérdés ez.”

„Otthon is.” – felelte – Nem vagyok házasok, ő…halhatatlan…én meg nem.” – sütötte le szemeit.

„Oh értem. Ez nehéz lehet. De amit együtt töltötök idő az számít úgyis. Neki nehezebb lesz így mondjuk... Sok ilyet olvastam, ha a világunknak nem is része ez, de a folklórban benne van, meg a szépirodalomban. De ki tudja 50 év alatt mi lesz, lehet te is örökéletű leszel, vagy ő hal meg. Nem lehet tudni előre… még abban a világban sem, gondolom nincs minden kőbe vésve…Ugye?”

„Van ami igen, de nincs minden….beszélhetnénk másról?”

„Persze, például papucsot kell vennem, meg napszemüveget, és bikinit is. Meg egy kábelt a napelemhez, mert tönkrement.” – meséltem. – De ezek igazán nem nekedvaló programok azt hiszem. Megállunk valahol, és…”

„Nem tesz semmit, van egy húgom voltam már vele vásárolni.”

„Szerintem nem áll jól ha engem kérdezel.” – nézett napszemüvegemre, amit nem is tudom milyen indíttatásból vettem meg.

„Ez van. A többi drága volt, fel se próbáltam. Meg lehet, hogy ízlésem sincs. Mondták már.” – feleltem.

„És azt mondták már, hogy nem öltözöl egyáltalán nőiesen, annak ellenére, hogy… vannak adottságaid?” – kérdezte Alec.

„Ilyesmit is hallottam már, ez már csak ilyen.” – feleltem. – „És most fejezd be, mert nem vagyok kíváncsi senki lehúzására, én így vagyok én.”

Portugália lenyűgöző volt. Algarve sziklái és türkiz zöld tengerpartja magával ragadó látványt és érzést nyújtott. Alec a furgonnal járta körbe a várost, amíg én strandoltam, majd csatlakozott estefelé.

„Nem unod még?” – kérdezte.

„Mit, a szép tájat, és időt?” – néztem rá. – Meg kéne próbálnod a jelent elfogadni, ha úgyse tudsz mást tenni. Ne baszd el más szórakozását.” – szóltam kicsit talán durván.

„Csak úgy értettem, hogy egyedül nem unod-e? Nem ülünk be meginni valamit a Canico-ba?” – kérdezte.

„Az meg merre van?” – kérdeztem.

„Nem messze? Vezethetek én? Nagyjából tudom az utat.”

A Canico egy sziklák közé épült homokos parton álló rejtelmes és izgalmas étterem volt. Nem tudom, hogy a másik világban mi hogy van, de talán nem annyira különbözik, ha Alec tudta az utat ide.

„Amerikai vagy, és…még másik világból is jössz, de mégis ismered Európát. Hogy lehet ez?” – kérdeztem.

„Csak néhány helyet. Ahova Magnus elhozott.” – sütötte le a szemét zavarában.

„Ő….tud teleportálni?” – kérdeztem félve.

„Portált nyitni, azzal egyenértékű. Bárhova eljut amit már ismer.” – felelte.

„Szerencsés vagy, hogy van egy ilyen párod…” – sóhajtottam.

„Neked nincs…. senkid?” – kérdezte félve.

„Nincs. Testvérem, meg unokatestvéreim, és ennyi. Szüleim már elmentek, párom meg még nincs. Túl furcsa vagyok.” – feleltem.

„Túl furcsa? Csak annak aki nem hozzád való. Én is ezt hittem, amíg nem találkoztam Magnussal…” – felelte megértő arccal.

„Semmi sincs megírva, ki tudja.” – mosolyogtam – „Keressünk egy boltot mert vennem kell ezt-azt.”

„Amúgy tudod, hogy Amerikában sokkal jobban támogatják a lakóautós életmódot, mint itt Európában? Úgy kell figyelnem hol állhatok meg, és van hogy örülök hogy amikor az erdőben pisiliek nem szól a rendőr hogy hol parkolok, ott meg…lehet. De a bürökrácia nem engedi. Tisztára komolytalan dolgok, látják a bankszámlám és mégis az számít, hogy mikor mit végeztem el, vagy mikor hol laktam. Sokszor kívántam régen, és talán most is, hogy olyan világban élnék ahol létezik mágia.” – magyaráztam.

„Áhh… Nem tudod mi folyik a mi világunkban. Ha tudnád, nem mondanál ilyet, akkor se ha vannak itt idegesítő szabályok. Nem élhet biztonságban senki, amíg démonoktól és azok ivadékaitól hemzseg a világ. Bárkit elkaphat éjszaka egy vámpír, vagy farkasember akár.”

„Ez tényleg nem hangzik túl jól, de itt bármikor elkaphat egy tömeggyilkos, vagy egy megvadult drogos, és kibelez vagy leszúr. Jó azt hiszem a mágia – ha jól gondolom – tényleg olykor veszélyesebb formát ölthet, hosszútávú, vagy rejtett hatással – szólj közbe ha nem így van. De a biztonság, azt hiszem mindkét világban csak egy illúzió. Nincs ilyen, hogy biztonság. Mi vagyunk, akik harcolhatunk ezért, vagy magunkért, vagy másokért.”

„Azt hiszem nem is tudok elképzelni egy mágia nélküli világot, de most megismerem.” – felelte elgondolkodva.

Reggel a tengerparthoz közel kiszálltam kocsimból és körülnéztem, Alec sehol sem volt. Fel akartam hívni. De jópofa vagyok, gondoltam telefonja sincs. Ez mondjuk nem jó, kell neki venni egyet addig amíg ebben a világban van. Vagy lelépett volna? Nem hinném.

„Hello.” – jött vissza a fák közül előbukkanva törülközében.

„Zuhanyoztál az ivóvízünkből? Ugye nem mindet használtad el?” – kérdeztem.

„Az angyalokra, ne mondd már hogy azt gondolod mindet elpazarolnám!” – morgott rám – Te talán nem szoktál tisztálkodni?” – nézett kérdőn.

„De így erdőben is, de ha kérdeztél volna találtam a közelben ingyenes zuhanyzós benzinkutat, ahova megynk be délután a városba.” – feleltem, majd csináltam kávém – Kávézol?

„Ha csak nem sajnálod rá a vizet.” – felelte mogorván, mire megcsináltam kávéját, majd sajátommal kiültem a partra bikinifelsőben és kisnadrágban.

„Kösz a kávét.” – ült le mellém. – Semmit nem jelzett a tükör?”

„Ezidáig nem. Illetve, amíg aludtam nem figyeltem, szerinted felébreszt ha üzenni akar?”

„Gondolom. Aggódom, mi lehet Jace-el, Izzyvel, mit tud csinálni Magnus és…nélkülem hogy boldogulnak.”

„Nyilván jól, nem vezet semmire ha rosszra gondolsz, miközben itt vagy. Már én is türelmetlen vagyok a tükörrel amúgy, hogy így belefolytam…A rúnádról kiderült már hogy melyik az, amiről Magnus beszélt?”

„Ami azt illeti…nem. Ne érts félre, ismerem a saját testem és hogy melyik rúna mit jelent, de nem találtam semmi olyat, amit ne ismernék. Nem tudom, fogalmam sincs Magnus mire célzott.” – tette szét kezét tanácstalanul.

„Füled mögött?”

„Távolhallás rúnája, kinem mondott mondatok fordítása rúna.” – felelte.

„Hű. Fejbőröd?”

„Na hallod, téged nem kell messzire küldeni őrült ötletekért.” – nézett elkerekedett szemmel – Lenyírom magam kopaszra, aztán nem lesz semmi értelme…”

„Még mielőtt ezt tennéd, azért zárjuk ki a többi lehetséges testtájat.”

„Még mielőtt kitalálnád hogy a mandulámra van írva, közlöm, hogy csak bőrre, és csak kézzel illetve irónnal elérhető helyeken vannak rúnáink.” – felelte.

„Jó hát a fejed elérhető.” – bólintottam, majd beletúrtam hajába. – Miért ilyen sötét a hajad hallod…. De sehol nem látni mégsem rúnára utaló foltot.” – néztem meg fejét.

„Oké, befejezted?” – nézett szigorúan.

„Szívesen, magadtól úgyse látod a fejed.” – ráztam fejem. – Lehet nem egy különálló rúna. Lehet egy másikban van benne. Pl. mint képben-a-kép. Ez itt a válladon olyan kusza hogy találni benne elkülöníthetően más jeleket is. Na szerinted?”

„Ez….lenyűgöző ötlet.” – rázta fejét, mire megvillant a tükör kezében. Egy mintát adott ki. Színes volt, s hegyes szögekkel rendelkező hálók keszekuszasága látszott. – Ez meg MI A FENE? Magnus, ezt nem értem!” – szólt a tükörbe.

„Erről jut eszembe, Magnussal ahogy most „telefonálsz” hogy kéne neked egy telefon.

„Csss, maradj már most ezt figyeljük.”

„Figyelem én…” – néztem én is a mintázatot ami megrekedt a tükör képében. – Akkor is kell neked egy telefon, délután a városban veszünk egyet. Egy portugál kártyás előfizetést.” – közöltem.

„Ezt nem hiszem el, te portugál kártyás telefonról beszélsz, mikor épp a következő állomásunk kódját kell megfejteni?” – kiabált.

„Tudod mit jelent?” – kérdeztem.

„Nem…” – sóhajtott, én pedig otthagytam s szendvicseket csináltam melegszendvicskrémből, s a kocsit néztem át hogy nem változott-e valami rajta.

 Teltek az órák, én mintákat gyűjtöttem a homokból, a vízből, a növényekből, majd kiültem a part egy távolabbi részére festeni. Szerencsére mire Alec rámtalált némi séta után, már kész voltam.

„Megyünk a városba akkor?” – kérdezte.

„Igen, ahogy mondtam, 3-4 körül indulunk.” – feleltem fél 3-kor. – Sajnálom, nem tudtam semmi okosat mondani, semmi ötletem nem volt, azért szóltam közbe. Viszont hogy telefonod legyen, hogy elérjük egymást, amíg ez van, az szükséges, azért mondtam.” – szóltam.

„Ne magyarázkodj, köszönöm hogy….próbálsz segíteni. Én sajnálom hogy úgy beszéltem veled.”

A városban megfürödtünk a benzinkútnál, majd tankoltunk, s minden elektronikai kütyüt feltöltöttünk, amire nem volt elég a napelem, s továbbálltunk, még ismét vadkemping felé.

„Nem megyünk…valamerre hátha a tükör jelez?” – kérdezte Alec.

„Nem, mert valamin jár az agyam. Meg akarok nézni valamit.” – szóltam, majd egy rendes elhagyott erdőben leálltam az autóval.

„Ez egy mikroszkóp? – nézte amint épp egy mintát teszek be a lakossági, de nem gyenge gépem alá nézni.

„Ezt jól látod. Ez a minta pedig hasonlít…. Homok…kvarc….” – rákerestem az eddigi kvarc felvételeimre, s egy minta mindkettőnk tekintetét lefagyasztotta.

„HÁT EZ AZ!” – vette elő Alec a tükröt, és hasonlította össze a kvarchomok felvételemhez.

„Mit akarhat Magnus egy Németországi tengerpartól szedett homok mikroszkópikus képével üzenni?” – állapítottam meg a mintázat eredetét.

„Miért gyűjtesz ilyeneket?” – nézett értetlenül Alec.

„Mert szeretem.” – feleltem. – Nos?”

„Nem tudom, de oda kell mennünk! Nem gondoltam volna, de vannak rejtett képességeid.”

„Nem néztél ki volna belőlem, semmi hasznosat mi? Menjünk…” – hagytam meg, s csináltam az útvonaltervet Németországba.

„Nem így értettem. Inkább csodálkozom, hogy egyszerű utazó létedre mennyi minden a számításodba kerül, meg ezek… ez a mikroszkópos dolog….”

„Ez ha tényleg bejön, akkor nagyon örülni fogok neki, hogy még értelme is van – amúgy csak hobbiból csináltam.” – meséltem.

„Tartsd meg a hobbijaidat.” – felelte, majd nézte az útvonalat.